Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

A jelentős eseményre 2018. december 16-án egész napos ünnepi programmal emlékeztek Nagybaconban, miközben az iskolában már az azt megelőző pénteken helyismereti vetélkedőt rendeztek. Vasárnap délelőtt az ünnepi istentisztelet után Nagybacon központi parkjában emlékművet lepleztek le, és emlékfát ültettek, aztán este a kultúrotthonban tudományos előadásokat hallgathattak meg a falu múltja iránt érdeklődök, végül pedig a helyi Pásztortűz táncegyüttes előadása zárta a napot.

Vasárnap délelőtt, a központi parkban, a Farkas István által faragott emlékmű leleplezése előtt az ünnepséget konferáló Mihály Réka tanítónő elmondta a jelenlevőknek, hogy Telegdi- és Sepsibacon egyesítésére sokan már korábban is kísérletet tettek, ám a nagy eseményre végül is csak 1878-ban kerülhetett sor. Érdekesség, hogy egyházi szempontból a két falu nem volt különálló, 1888 után pedig már pecsét is igazolja azt, hogy Nagybacon községgé vált.

– Ünnepeink tartják össze közösségünket, ezért szükséges ünnepelnünk. Elődeink munkáját is ünnepeljük, hiszen azáltal valósult meg a két falu egyesülése, és ez a mai nap jó alkalom arra is, hogy egymás iránti tiszteletünket is kifejezzük általa – mondta a tanítónő.

Simon András, Bacon község polgármestere ünnepi beszédében köszönetet mondott az emlékmű faragójának, és a Bartha családnak is, akik az emlékmű közelében egy páfrányfenyőt ültettek el, így tisztelegve Nagybacon 140 éves múltja előtt. Az elültetett páfrányfenyő tulajdonságairól – melynek leveleiből készül egyébként az emlékezőképességet javító Bilobil gyógyszer – Szilágyi Bartha Sarolta beszélt, reményét fejezve ki, hogy a fa mindig is emlékeztetni fogja gazdag múltjukra a baconiakat, és azt látva, eszükbe jut majd az is, hogy mit tettek, vagy mit tehetnek azért a közösségért, mely egybeforrt az elmúlt csaknem másfél évszázad alatt.

A kétágú, Sepsi-és Telegdibacont jelképező, ám aztán fentebb eggyé váló, Nagybacon község pecsétjét is ábrázoló emlékművet Simon András polgármester és Dimény Olga tanárnő leplezték le, áldást mondott Molnár Sándor református lelkipásztor. Az ünnepség a székely himnusszal zárult, melyet a nagybaconi fúvószenekar kísérete mellett énekeltek el a résztvevők

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

 BACONI FALUNAP            

  1. AUGUSZTUS 10, SZOMBAT

PROGRAMOK:

12,00    PRINCESS MAZSORETT BARÓTI TANULÓK KLUBJA  ÉS A NAGYBACONI FÚVÓSZENEKAR MŰSORA.

13,30  ÓVODÁSOK ÉS ISKOLÁSOK ÜNNEPI MÜSORA                                                        Gyermekprogram: ARCFESTÉS

13,50   FŐZŐVERSENY

14,00-16,30     FOGATHAJTÓ ÉS ERŐ LÓVERSENY 

16,30  FUTBALLMÉRKÖZÉSEK 

17,00  PÁSZTORTŰZ NÉPTÁNCCSOPORT ÜNNEPI MŰSORA  

 BACON SÚGÓ- SEPSI OSK II

18,00  ÖREGFIÚK –BACON SÚGÓ LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉS

A nagybaconi labdarúgócsapat 60 éves fenállásának emlékére elhelyezett emléktábla leleplezése.

 19,00  SZÓRAKOZTATÓ ZENE OLÁH MIHÁLY ERVIN ÉS BALÓ OTTILIA

21.00   SYNTIA UDVARHELYI ÉNEKESNŐ

22,00   TÁBORTŰZ -  EGYÜTT ÉNEKELÜNK A BENEDEK ELEK DALCSOPORTTAL

MINDEN ÉRDEKLŐDŐT ÉS LÁTOGATÓT SZERETETTEL VÁR BACON KÖZSÉG TANÁCSA!!!

   2018 FALUNAPOK                             

HELYSZÍN : NAGYBACONI SPORTPÁLYA                                                                                             

Szervező: Bacon község tanácsa

Attachments:
FileDescriptionFile size
Download this file (BACON NAPOK PROGRAMJA.docx)BACON NAPOK PROGRAMJA.docx 5225 kB

Search

Language